| Gyergyóba látogatott a Láthatatlan Színház |
|
|
|
|
Kolozsvár után Gyergyószentmiklósra is ellátogatott a Láthatatnal Színház. Szakmai és műfaj-bemutató előadást szerveztünk október 7-8-án, Gyergyószentmiklóson, a gyergyószentmiklósi Műhely Egyesülettel, valamint a debreceni Jelenlét Műhely Egyesülettel partnerségben. A debreceni Jelenlét Műhely Egyesület a Nemzeti Civil Alapprogramtól nyert pályázata révén tart előadásokat Gyergyószentmiklóson, azzal a céllal, hogy Erdélyben is megismertesse, népszerűsítse ezt az új műfajt.
A Láthatatlan Színház szakmai megnevezése a Látás Redukciójával történő Dramatizálás (LRD), ami tulajdonképpen egy pszichodráma alapú személyiségfejlesztési módszer. A Láthatatlan Színház során, a helyzetgyakorlatokra és a pszichodratamikus technikákra építve, egy új világba vezetik el a résztvevőket, akik bekötött szemmel élhetnek át különböző helyzeteket. A látás nélkül, a többi érzékszervre hagyatkozva, élik át az előadást. Színház, játék és dráma keveredik ebbe a műfajba, amelyben a színjáték összekapcsolódik a résztvevők életével. A színdarab során a résztvevők úgy érzik, mintha velük történne minden. Az ilyen típusú előadás során a színészek – révészek – vezetik a vándorokat, azaz a résztvevőket egy előre megírt forgatókönyv alapján.
A szombati program reggel fél 10-től kezdődött, ismét a 30 személy részére tartott műfaj-bemutatóval. Délután dr. Mézes Zsolt szakmai előadására került sor A Látás Redukciójával történő Dramatizálás módszere címmel. Ezután fórum, hozzászólások, vita majd összegzés zárta a programot. |